Bakó Gáborné
óvodapedagógusMicimackó csoport
Amit Micimackó tanított nekünk: „ Van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal.
Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek.”
Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek.”
Eleven, vidám, nyüzsgő csoport vagyunk, akik immár harmadik éve járunk a Micimackó csoportba, és az idén ballagni fogunk. Gyermekeinkre jellemző az egymás iránti tisztelet és elfogadás. Célunk, hogy szeretettel, megértő pedagógusi attitűddel megkönnyítsük a gyermekek számára az óvodai életet, és a csoportból igazi közösséget varázsoljunk. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a gyermekeket az életkoruknak és egyéni fejlettségüknek megfelelően, minél több inger érje és pozitív szemléletű, a világra nyitott emberekké váljanak. Sok játékos tevékenységgel, mozgással, zenével, dalos játékkal, verssel, mesével színesítjük az óvodai mindennapokat. A gyermekeknek játék közben komplex lehetőségeket kínálunk, hogy ismereteiket, tapasztalataik útján bővíthessék. Az évszakokhoz, aktuális projektekhez kapcsoljuk a feldolgozandó anyagokat. A gyermekek készségeit, kézügyességét sokféle tevékenységgel fejlesztjük. A zenei nevelésnél törekszünk a hagyományok és az ünnepek megőrzésére. A gyermekeink szüleivel segítő, empatikus, jó kapcsolatot ápolunk. Lehetőséget teremtünk, hogy betekinthessenek a gyermekeik mindennapjaiba, fejlődésébe, óvodai életébe. A gyerekek éppen óvodás korban mutatják meg igazán színesen, mi minden van bennük – persze csak olyan közegben, ahol szabadon szárnyalhatnak, és az óvodapedagógus követi a gyerekek belülről fakadó szükségleteit, éppen ezért van szükség a tehetséggondozásra, mely óvodánkban is kiemelkedő jelentőséggel bír.


Tóth Istvánné
óvodapedagógus
dajka néni